uniós források

Brüsszelben a magyar kormányra vártak, gyorsan feloldhatják a forrásokat

Brüsszelben a magyar kormányra vártak, gyorsan feloldhatják a forrásokat

Kedd este az országgyűlés megszavazta az utolsó jogszabályt is, amely szükséges lenne mintegy 10 milliárd eurónyi kohéziós forrás kiszabadításához. Azonban egyelőre a kormány nem hirdette ki a jogszabályt, pedig az Európai Bizottság gyorsan lépne, még az EU-csúcs előtt. A Portfolio úgy tudja, hogy akár már szerda feloldhatják a kifizetéstilalmat. Ezzel együtt is elhúzódó csúcstalálkozóra számítanak, mégha tegnap a magyar kormány már a pénzekhez is kötötte, hogy támogassa az Ukrajna ügyében hozandó döntéseket.

Uniós források: hét tagállam is ellenezte, hogy utaljanak Magyarországnak

Uniós források: hét tagállam is ellenezte, hogy utaljanak Magyarországnak

Eddig csak annyi volt biztos, hogy négy ország nem szavazta meg az Európai Unió Tanácsában múlt héten a magyar RePowerEU-tervet, de Varga Mihály pénzügyminiszter most közölte: Svédország, Dánia és Finnország sem támogatta Magyarország esetében további 4,6 milliárd eurónyi forrás jóváhagyását, amelyből 0,9 milliárd eurót előlegként megkaphat a kormány. Intő jel ez a későbbi, helyreállítási és ellenállóképességi eszközről (RRF) szóló szavazásra.

Uniós források: Bóka János már Brüsszelben tárgyal

Uniós források: Bóka János már Brüsszelben tárgyal

Már csak a magyar kormány válaszlevelén múlhat, hogy az Európai Bizottság 10 milliárd eurónyi kohéziós forrás feloldásáról döntsön. A hírek szerint az erről szóló értékelés már decemberben megszülethet, ha az igazságügyi reform részeként a kormány egy újabb módosítást fogadjon el. Bóka János pedig vélhetően erről egyeztet pénteken Brüsszelben.

Heteken belül Brüsszel feloldhatja a magyar uniós források kifizetését, a kormánynál a labda

Heteken belül Brüsszel feloldhatja a magyar uniós források kifizetését, a kormánynál a labda

A Portfolio úgy tudja, hogy már csak a magyar kormány válaszára van szükség ahhoz, hogy a horizontális feljogosító feltételek által blokkolt kohéziós források egy része felszabaduljon. Brüsszeli forrásaink szerint a 13 milliárd eurónyi, más jogállamisági eljárások által nem blokkolt rész 75 százalékának, vagyis 10 milliárd eurónak a kifizetése indulhat meg hamarosan. Magyar részről az Igazságügyi Minisztériumot sürgetik, amely tudomásunk szerint egy technikai jogszabálymódosításra kényszerül.

Budapesten találkozik Orbán Viktorral az Európai Tanács elnöke

Budapesten találkozik Orbán Viktorral az Európai Tanács elnöke

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke hétfőn diplomáciai látogatásra érkezik Budapestre, hogy enyhítse az Európai Unió és Magyarország között a jogállamisági kérdések miatt növekvő feszültséget, és megállapodást kössön Orbán Viktor miniszterelnökkel. A lépés közvetlenül a december 14-15-re tervezett, kulcsfontosságú uniós csúcs előtt történik, ahol Ukrajna esetében a magyar kormány vétózásra készül a csatlakozás és a további támogatások kérdésében.

Navracsics Tibor is reagált az Európai Bizottság egymilliárd eurós döntésére

Navracsics Tibor is reagált az Európai Bizottság egymilliárd eurós döntésére

Végül a legutolsónak beadott RePowerEU-fejezet esetében történhetnek meg az első uniós kifizetések: akár már jövő februárban befuthatnak az első utalások. Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter örömét fejezte ki az előlegfizetést lehetővé tevő csütörtöki bizottsági döntés kapcsán, de jelezte, hogy minden más forrást is fel akarnak szabadítani.

Jóváhagyhatja az első uniós kifizetéseket Magyarországnak az Európai Bizottság

Jóváhagyhatja az első uniós kifizetéseket Magyarországnak az Európai Bizottság

Az Európai Bizottság hamarosan egy jelentős, akár 1 milliárd eurós összegű pénzösszeg folyósítását hagyja jóvá Magyarország számára – értesült a Bloomberg. A kifizetés a helyreállítási és ellenállóképességi eszköz (RRF) RePowerEU fejezetéből érkezhet, miután elfogadják a módosított magyar terveket. Mint arról korábban írtunk, egy jogi kiskapu teszi lehetővé azt, hogy a jogállamisági viták mellett is kifizethesse az előleget a brüsszeli testület.

Eldőlt: új minisztériumot kap Navracsics Tibor

Eldőlt: új minisztériumot kap Navracsics Tibor

Navracsics Tibor, a területfejlesztésért felelős tárca nélküli miniszter, hamarosan önálló minisztériumot kap. Az új intézmény neve Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium lesz - írja a HVG.

Már szenved az építőipar, de most jön még csak a neheze

Már szenved az építőipar, de most jön még csak a neheze

Szeptemberben az építőipari termelés volumene 1,8%-kal csökkent az előző hónaphoz képest, éves összevetésben pedig 6%-os a visszaesés. Az ágazatot több lehúzó hatás éri, a rendelési mutatók alapján úgy tűnik, hogy a neheze még csak most következik.

Navracsics: ne engedjen az Európai Bizottság az EP politikai nyomásának a magyar forrásoknál!

Navracsics: ne engedjen az Európai Bizottság az EP politikai nyomásának a magyar forrásoknál!

„Arra bíztatom az Európai Bizottság képviselőit is, hogy legyenek túl a politikai félelmeiken, és ne az Európai Parlament politikai állásfoglalásainak, hanem a saját szakmai álláspontjuknak megfelelő döntést hozzák” – mondta el Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a mostani, a magyar uniós források felszabadításáról szóló vitáról. Aaz előző uniós támogatási ciklus Terület- és Településfejlesztési (TOP) és a Versenyképes Közép-Magyarország operatív programok (VEKOP) csütörtöki záróeseményén a politikus így is pozitívan értékelt minden eddigi eredményt az előző kohéziós programok esetében és köszönetet mondott az Európai Bizottság támogatásáért.

Két tűz közé került az Európai Bizottság a magyar uniós pénzek miatt

Két tűz közé került az Európai Bizottság a magyar uniós pénzek miatt

Az Európai Parlament két szakbizottságának közös ülésén két uniós biztos, Johannes Hahn és Nicolas Schmit, számolt be Magyarország uniós forrásokkal kapcsolatos helyzetéről. Mint ismertették, az Európai Bizottság továbbra is várja a magyar kormány intézkedéseit annak érdekében, hogy az ország hozzáférhessen az uniós pénzekhez – számolt be a hvg.hu.

Eldőlt: az MBH és a Gránit Bank fiókjaiban lesznek elérhetők az uniós hitelek

Eldőlt: az MBH és a Gránit Bank fiókjaiban lesznek elérhetők az uniós hitelek

Lezárult a Magyar Fejlesztési Bank (MFB) közbeszerzési eljárása, melyet a hitel típusú visszatérítendő európai uniós források közvetítését végző MFB Pont Plusz vállalati hálózat kialakítására hirdetett meg. A nyílt, európai uniós eljárás eredményeként az MBH Bank és a Gránit Bank meghatározott fiókjaiban lesznek elérhetők a mikro-, kis-, és középvállalkozások számára meghirdetett uniós forrású hitelprogramok a 2021-2027-es finanszírozási ciklusban - derül ki az MFB közleményéből.

Kényszerpályára került a vita a kormány és Brüsszel között az uniós forrásokról

Kényszerpályára került a vita a kormány és Brüsszel között az uniós forrásokról

A Magyarországnak járó uniós források ügyében már olyan fázisba kerültek a tárgyalások, hogy mindkét fél mozgástere beszűkült: a magyar kormány rákényszerül, hogy teljesítse a brüsszeli elvásárokat, az Európai Bizottság pedig a jogállamisági kötelmek foglya, ha a kifizetésekről van szó. Most már gyakorlatilag csak politikai hibák vezethetnek oda, hogy legalább a kohéziós forrásokat ne oldják fel a közeli jövőben. Csakhogy ehhez a limithez már elég közel volt Orbán Viktor miniszterelnök kínai találkozója Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, valamint újabb Brüsszel ellen megfogalmazott kijelentései. Ezek esetében a Portfolio forrásai inkább egy újabb jogállamisági eljárást látnak valószínűnek, nem a meglévők meghosszabbítását.

A magyar kormány ütheti ki az EU százmilliárd eurós tervét, harapófogóban Brüsszel

A magyar kormány ütheti ki az EU százmilliárd eurós tervét, harapófogóban Brüsszel

Ismét a magyar kormány került a középpontban az Európai Tanácsban a csütörtöki uniós költségvetési tárgyalások előtt. Az Orbán Viktor vezette kabinet újra megvétózhatja a hétéves pénzügyi keret felülvizsgálatát, amely egyszerre biztosítaná Ukrajna EU-s támogatását, valamint nehezítené meg az uniós közös hitelfelvétel törlesztését. Mindeközben Brüsszelben nem számítanak arra, hogy az újra hatalomra kerülő Robert Fico szlovák miniszterelnök megfúrná Kijev megsegítését, de közben több tagállam is kifogásokat emelt a közös költségvetés plusz befizetései ellen.

Módosítana az RRF-szabályokon a kormány

Módosítana az RRF-szabályokon a kormány

A magyar kormány egy új rendelettervezetben átírná a Magyarország Helyreállítási és Ellenállóképességi Terv (RRP) végrehajtásához kapcsolódó alapvető szabályokat és módosítana a felelős intézmények határkörén is.

Navracsics Tibor: november végére elindulhatnak az uniós kifizetések

Navracsics Tibor: november végére elindulhatnak az uniós kifizetések

Brüsszelben fontos találkozóra készül a kormány az Európai Bizottsággal. Csütörtökön így közelebb kerülhet a magyar uniós források felszabadítása, és akár már novemberben megindulhat az EU-támogatások folyósítása. A kormány pedig mindent megtesz, hogy olyan készültségben legyenek a tervezett programok, hogy azonnal megindulhassanak a kifizetések. Eközben a kabinet a területfejlesztési politika újragondolására készül – mondta el Navracsics Tibor területfejlesztési miniszter a Portfolio Budapesti Economic Forum 2023 konferenciáján.

Uniós források: nem lesz politikai alku a magyar kormánnyal

Uniós források: nem lesz politikai alku a magyar kormánnyal

Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke egy interjúban kizárta a politikai alkuk lehetőségét a magyar kormány és Brüsszel között. Szerinte a pénzcsapok megnyitásához nem kell alku, hanem a kormánynak csak teljesítenie kell az elvárásokat. Jourová azt mondta, látszanak a kormány erőfeszítései a reformok végrehajtására, és ha ez sikerül, akkor átutalhatják a pénzt. A bizottsági alelnök hangsúlyozta, hogy a folyamat technikai és jogi munka, nem ideológiai kérdés.  

Súlyos politikai konfliktus robbanhat ki az EU és a kormány között

Súlyos politikai konfliktus robbanhat ki az EU és a kormány között

Több vezető EU-s is részt vesz az október 11-12. között Budapesten harmadik alkalommal megrendezendő, Budapest Fórum nevű demokráciapárti konferencián. Az idei rendezvény középpontjában a fenntartható béke témája áll, és azt vizsgálja, hogyan lehet ezt elérni a tekintélyelvű agresszió, az energiahiány, a magas infláció és a csökkenő életszínvonal fenyegetettsége mellett. Az esemény egyik szervezője a CEU Demokrácia Intézete, és főleg az Orbán Viktor vezette kormánnyal kritikus előadók vesznek rajta részt. Az uniós tisztviselők jelenléte így valószínűleg erős politikai konfliktushoz vezet majd, miközben már a kohéziós források egy részének feloldása nem is tűnt messzinek.

Részletes keresés
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Hatalmas piacba nyúl bele a kormány – Fájni fog ez a betegeknek?
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.